re : valve
A freeblog-nál történt malőr az én bizalmamat is megrengette a rendszer biztonságában, úgyhogy költözöm. Innentől ez a blog nem frissül, de megmarad. Az elkövetkező bejegyzéseket itt tudjátok olvasni:
Gyógyulás
Tudom, hogy olyan gyakran jelentkezem, hogy szinte időtök sincs feldolgozni az írásaimat, de sajnos újabb irománnyal kell, hogy traktáljak benneteket, kedves olvasóim (ha még léteztek :D).
Már több hónapja érlelődik bennem az a téma, amiről írni készülök. Most egy újabb cikk adta a végső löketet, ami miatt képernyőre vetem gondolataimat.
A gyógyulás, gyógyítás témában (is) bejártam egy utat, és ma már máshogy gondolkodom róla, mint tettem 5 vagy 15 évvel ezelőtt. Természetesen nem a "normális", hétköznapi gyógyulásra gondolok, hanem a természetfeletti vagy a természetestől eltérő gyógyulásra. Először felvázolnám gondolkodásom első két lépcsőjét, majd kifejteném, hogy most mit gondolok.
Hívő életem elején elhittem azt, amit tanítottak nekem, miszerint Isten ma is gyógyít, és tulajdonképpen ezen tulajdonságának csak a mi hitünk illetve hitetlenségünk szab határt. Magyarul, ha imádkozol a gyógyulásért és hiszed, hogy Isten meg fogja tenni, akkor a gyógyulásnak meg kell történnie, hiszen pl. "az Ő sebeiben gyógyultunk meg", meg persze "meggyógyítja minden betegségedet", stb. Ennek a teológiának az eredménye az lett, hogy akik valamiért mégsem gyógyultak meg, azok már nem csak a betegségük miatt érezték magukat nyomorultul, hanem a hitetlenségük miatt is ostorozva lettek. Önmarcangolás társult a betegségük miatti szenvedéshez, ami miatt már Isten szeretetében és szövetségében is el kezdtek kételkedni, de legalábbis másodrendű és selejt hívőknek érezték magukat, hogy ilyen "bagatell" dolgon, mint a betegségük nem tudnak úrrá lenni. Valószínűvé vált, hogy valamilyen bűn van az életükben. Sokan ma is így gondolkodnak, ma már nem értek velük egyet.
Teszem ezt azért, mert nyilvánvaló, hogy a Bibliában többen is betegségeket éltek át, többen bele is haltak, pedig nem akárkik voltak, másrészt Isten gyógyító ígéretei nem pusztán a test gyógyulására korlátozódnak, hanem az egész lényünk gyógyulására, harmadrészt a testünk megváltása még nem realizálódott, az ár már ki van fizetve, de az ígéret még nem lett teljessé.
Emellett a bibliai hit témájában is azt gondolom (látva pl. Dániel barátainak történetét), hogy Isten azt várja tőlünk, hogy higgyünk az Ő képességében a gyógyításra, de nem minden esetben kell teljes meggyőződéssel rendelkeznünk afelől, hogy Ő akar/fog gyógyítani egy adott szituációban. Van, amikor Isten megadja nekünk meggyőződést az Ő akarata és szándéka felől is, de ha ezzel nem is rendelkezünk, amennyiben hisszük, hogy meg TUD valamit tenni, akkor már elegendő hitünk van arra, hogy meg is tegye. (Nem tom érthető-e a különbség, erről egy korábbi bejegyzésemben írtam már, de lusta vagyok kikeresni.)
Ezzel tulajdonképpen el is mondtam a második fázisát gyógyulásról való gondolkodásomnak. Ma is imádkozom a gyógyulásért egy betegség esetén, de nem gondolom, hogy hitetlenség/bűn okozná, ha a gyógyulás nem történik meg, mert nem gondolom, hogy Isten kötelezte volna magát arra, hogy minden esetben gyógyítson. Ha teszi örülök, ha nem, tudomásul veszem. Ezt tulajdonképpen úgy is lehetne nevezni, hogy "de ha nem tenné is" hit. (ld. Dániel könyve)
Bibliai szempontból tulajdonképpen ma is itt tartok, azonban a gyógyulás kérdéskörében kiegészült a gondolkodásom az alábbi módon.
Korábban láttam egy tévéműsort, amiben csodálatos gyógyulásokról számoltak be emberek. Több esetben a gyógyulás úgy történt, hogy a betegek elképzelték a gyógyulás folyamatát, néha a leginfantilisebb módon, pl. egy rákbeteg elképzelte, hogy kis markológépek szedik szét a rákos sejteket a szervezetükben, vagy kis manók harcolnak a beteg sejtekkel, stb. (ez csak illusztráció, nem pont ezt képzelték, már nem emlékszem pontosan, de ilyen szintű dolgok voltak). A fent belinkelt cikket érdemes elolvasni, ugyanis lassan a tudomány is elismeri és képes leírni ezt a fajta gyógyulási mechanizmust. Igazolható a placebo hatás pl., még abban az esetben is, ha a beteg tudja, hogy placebót kap, de elhiszi, hogy a placebóba vetett hit is pozitív eredményt hozhat (hit a hitben). Igazolható a meditáció, imádság, pozitív gondolkodás ill. önértékelés hatása a gyógyulásban, stb. Ehhez hasonló módon a stresszes életmód, a magány, a életcél hiánya, a negatív hozzáállás nehezíti a gyógyulást. Természetesen a téma leírása, megértése még gyerekcipőben jár, de igazolható folyamatokról van szó.
Tehát úgy tűnik, hogy agyunknak vannak olyan számunkra még feltérképezetlen funkciói, melyek öngyógyító folyamatokat indítanak el ill. serkentik a gyógyulás folyamatát.
Ez tök jó, ettől nem kell félnünk, ez nem feltétlenül boszorkányság és az ördögtől való (mint ahogy szélsőséges esetekben keresztények gondolják). Nyilván a terület még homályos, de egy-két dolog világosnak tűnik: jó hinni, hogy meg fogunk gyógyulni, jó optimistának lennünk, jó megszabadulni a stressztől, jó egészséges önértékeléssel rendelkeznünk, jó egészséges kapcsolatokkal rendelkeznünk, stb. stb.
Itt most jöjjön egy nagy "azonban". Azonban ezekhez a dolgokhoz Istennek és a bibliai (!) hitnek csupán annyi köze van, mint ahhoz, hogy beveszek-e egy fájdalomcsillapítót a fejfájásomra vagy sem. Isten alkotta meg azokat az összetevőket, melyek bent vannak a fájdalomcsillapítóban, de nincs szükségem természetfeletti hitre, hogy a dolog hasson. Isten megalkotta az agyunkat olyan funkciókkal, amiknek nagy részéről fogalmunk sincs még, de azok működésbe hozásához valójában nincs közvetlen szükségünk Istenre, ahhoz Neki a továbbiakban nincs köze, hogy használjuk-e őket vagy sem.
Ez az egész attól válik bonyolulttá, hogy a dolgok keverednek. Van, amikor Isten meg akar gyógyítani, és meg is fog, és ezt joggal hisszük, mert adott rá konkrét ígéretet (a konkrét helyzetre, nem pedig általánosan, mert általános, a földi életre vonatokozó ígéret, szerintem nincs). Van, amikor nincs konkrét ígéret, de imádkozunk a gyógyulásért. Ebben az esetben véleményem szerint hinnünk kell, hogy Ő meg TUD gyógyítani, de teológiailag helytelen azt feltételeznünk, hogy gyógyítania is KELL. Azonban! Azonban a gyógyulás szempontjából jó dolog hinnünk, hogy meg is fogunk gyógyulni, és rossz dolog azt várnunk, hogy minden rosszabbodni fog. De szerintem ezt a fajta hitet külön kell választanunk a bibliai hittől és ilyen értelemben Istentől.
Tehát helytelen az a gondolkodásmód, amit régen én is hittem, hogy Istennek gyógyítani kell, és ha mégsem jön a gyógyulás, akkor az a mi hibánk (hitetlenség, bűn, stb.). Azonban helytelen az is, ha imádkozunk gyógyulásért, de mivel nem garantált, hogy Isten gyógyítani is fog, ezért nem is hisszük, hogy meg fogunk gyógyulni. Nem teológiailag helytelen, hanem a gyógyulás szempontjából, agyunk képességeit tekintve.
Jelenleg itt tartok, lehet velem vitatkozni, de úgysem győztök meg :P
a szeretet győz?
Rob Bell, számos nagy sikerű könyv szerzője, a Mars Hill Bible Church alapító pásztora nem kis vihart keltett a héten kiadott új könyvével. A vihar már azelőtt kavarodott, hogy a könyv valójában megjelent volna, ugyanis az azt beharangozó reklámfilmben, különös kérdéseket feszegetett a mennyről, pokolról, és arról, hogy vajon pl. Gandhi hol lehet most. Kérdései már azelőtt botrányba keverték őt, mielőtt bárki elolvasta volna a könyvét. Ugyanis kérdései, jogosan, azt sejttették, hogy barátkozik az u-betűs szóval, azzal, ami u-val kezdődik és niverzalizmussal végződik, de nem szabad kimondani, mert együtt jár a e-betűs szóval, aminek kimondása viszont nem tűnik olyan nagy problémának az egyháztörténelem tanúsága szerint: eretnek. Olyan emberek, akik még el sem olvasták a könyvét, azonnal univerzalizmussal vádolták és eretneknek bélyegezték meg.
Engem lenyűgözött ez a reakció, de nem lepett meg. Annak a gondolata, hogy Isten esetleg végül mindenkit megment, botrányos, elfogadhatatlan, tűrhetetlen, nem is szabad beszélni róla. Hiszen nyilvánvaló eretnekség. Valóban? Biztosan? Sajnos sok ember meg sem hallgatja a lehetséges bibliai (!) érveket az univerzalizmus mellett, pedig az őszintébb teológusok, keresztény gondolkodók beismerik (még ha el nem is fogadják magát az univerzalizmust), hogy bizony vannak olyan bibliai passzusok, amik nagyon is univerzalistának tűnnek.
Ez a viharos első reakció két dologra világít rá az én olvasatomban. Egyrészt, sokszor keresztények is (sőt ők talán még inkább) beleesnek abba a hibába, hogy úgy ítélnek meg dolgokat, hogy azokat valójában nem is ismerik, túl elhamarkodottan bélyegeznek meg embereket, és túl könnyedén söpörnek le az asztalról gondolatokat, amelyek veszélyeztetik jól megszerkesztett és megszokott teológia rendszerüket.
A másik megfigyelésem az, hogy amikor az u-betűs szó kerül elő, akkor a reakciók még az átlagnál is hevesebbek. Egyrészről ezt megértem, hiszen tényleg nem mindegy, hogy mit hiszünk az emberek örök sorsával kapcsolatban, mert hát, ugye, emberek örök sorsáról van szó. Tehát van ebben egy jó adag őszinte aggodalom. Azonban úgy vélem, hogy sokan erre a kérdésre ugyanabból a motivációból reagálnak hevesen és elutasítóan, mint ahogy azok a bizonyos szőlőmunkások a Máté 20-ban (Mt21,1-16) vagy az a bizonyos idősebb fiú, aki otthon maradva tékozolt. Magyarul, szimpla irigységből dühödnek fel emberek annak a gondolatnak a leghalkabb említése kapcsán, hogy esetleg Isten annyira jó és kegyelmes, hogy végül mindenkinek megbocsát.
Vannak persze, akik egész egyszerűen Isten igazságosságával és szentségével nem tartják összeférhetőnek az u-betűs szót. Nos, az ő esetükben arról van szó, hogy igazából nem ismerik az univerzalizmust, abban ugyanis szó sincs arról, hogy Isten igazságossága sérülne, sőt.
Nos, miután én már elolvastam a könyvet, feljogosítva érzem magam, hogy egy-két kérdést tisztázzak, legalábbis megpróbáljam, aszerint, ahogy bennem a könyv mondanivalója lecsapódott.
Először is, a nagy kérdés: Rob Bell univerzalista, és könyvével az univerzalizmus mellett teszi le a voksát? A kérdésre adott válasz folyamatosan változott bennem, ahogy a könyvet olvastam. Bell egyrészről soha nem írja le az u-betűs szót, valószínűleg óvatosságból. Azonban rengeteg bibliai érvet felsorol az univerzalizmus mellett, olyan érveket, amik mellett nem lehet, véleményem szerint, nem szabad csakúgy elmenni. Igenis vannak biblia igék, passzusok, történetek, amik azt sugallják, hogy Isten végül az egész teremtett világot és mindent, ami, aki benne van, helyreállítja, megbékélteti önmagával. Ezen érvek elolvasása után az olvasó azt gondolná, hogy Bell lecsapja a magas labdát, kapura lő, színt vall, megmondja a tutit. De nem teszi, bár őszintén szólva reméltem, hogy végleg meggyőz valamiről, amiről én is most már évek óta gondolkodom, és amiben erősen reménykedem. De nem tette. Ez sok kritikusban úgy fog lecsapódni, hogy nem vállalja fel, amit hisz, hazudik, csak hogy ne váljék nemkívánatos személlyé az egyházban. Azonban én nem gondolom, hogy ez lenne a motivációja, sőt, én becsülöm benne, hogy az igazsághoz ragaszkodva megmarad a realitások talaján.
Két fő oka van annak, hogy nem áll be az univerzalisták táborába. Egyrészt, mert a szeretet, ami Isten esszenciája, nem létezhet szabadság nélkül. Magyarul, ha valaki nem akar megbékélni Istennel (és erre van esély), azt Isten nem fogja bekényszeríteni a mennybe. A másik ok, és ez talán bibliailag még erősebb, hogy nem találunk igei bizonyítékot arra nézve, hogy valaki a halála után is dönthet szabad akaratából Krisztus megváltása mellett. Igaz, hogy ennek cáfolatát sem találjuk, de ettől még nyitva kell hagynunk annak a lehetőségét, hogy csak a földi életünkben van lehetőségünk dönteni, Isten mellett vagy ellen. Arról persze lehet beszélgetni, hogy Isten mellett dönteni mit is jelenthet, hány formát ölthet, stb.
Eretnekségnek, bibliátlannak tartja-e Bell az univerzalizmust? A fentiekből talán már kiderült, hogy nem. Meggyőző érvek vannak mellette, és Bell szerint az univerzalizmus bőven az ortodoxia határain belül helyezkedik el. Szabad benne reménykedni, hinni. Senkit nem zár ki az egyházból, ha arra a meggyőződésre jut, hogy Isten végül mindenkit üdvözíteni fog. Ez egy lehetséges, elfogadható, elképzelhető értelmezés.
Ami az univeralizmus témáját illeti, én nagyjából ezt szűrtem le a könyv alapján Bell nézeteivel kapcsolatban. Ami azt illeti, én ugyanitt tartok. Őszintén remélem, és számos bibliai érv alapján erősen lehetségesnek tartom, hogy Krisztus mindenki számára váltsággá lett, és egy nap mindenki részesül megváltásában, az egész teremtett világgal egyetemben. Ha mindenáron választanom kellene, hogy melyik, az emberek örök sorsával kapcsolatos nézetet tartom a legvalószínűbbnek, akkor az univerzalizmust választanám. Tudhatom biztosan? Dehogy. Tudhatja bárki biztosan? Semmiképp. Ezért nem szabad felhagynunk Krisztus örömhírének hirdetésével, hiszen sorsok múlhatnak rajta.
A könyv azonban nem csak erről a témáról szól. Rendkívül érdekes meglátásai vannak Bellnek a mennyről, a pokolról (pokolról, de hát az u-betűsek nem hisznek benne, vagy igen?? Ugye, milyen érdekes?), valamint arról, hogy Jézus váltsága nem merül ki abban, hogy minket megment a pokoltól, hanem sokkal többről szól, ezért a mi üzenetünk sem merülhet ki ennyiben.
De ezekről majd valaki más ír. Jó könyv, ajánlom olvasásra, fordításra és magyar kiadásra. Kitudja?
"Jézus boldoggá teszi az életedet"
Ma kaptam egy hírlevelet, amiben leíratott a következő mondat: "Jézus boldoggá teszi az életedet, ha elfogadod őt." (Mellesleg ez egy evangélizációs program keretében hangzott el.)
Az a gond ezzel, hogy nem igaz. Jézus nem teszi boldoggá az életedet. Ezt ígérni embereknek, hazugság. Mézesmadzag, megtévesztő reklám.
Az igazság az, hogy Jézussal sok szempontból nehezebb az élet, mint nélküle. Jézus sok mindent tesz: szembesít az igazsággal, eltörli bűneidet, erőt ad az élet kihívásaihoz, és örök életet ad, amiben nem lesz könny és fájdalom. De a földi életünkre nézve nem igaz az, hogy "Jézus boldoggá teszi az életedet". Épp ennek az ellenkezőjét ígérte Jézus: ebben az életben szenvedni fogunk. Követői rendszerint szenvedéseken, próbákon, kínokon mentek keresztül, és gyakran mártírhalált haltak. Ez a világ nem krisztusi, így az Ő követői nem kompatibilisek vele. Ha valaki azért fogadja be Jézust, hogy Ő boldoggá tegye a földi életét, az csalódni fog.
Ennek a marketingnek az az eredménye, hogy sokan becsapva érzik magukat, amikor a "termék" nem hozza az ígért eredményt. Aztán vagy képesek korrigálni magukban, hogy mi az igazság, vagy meggyőzik magukat, hogy boldogok (és magukat is becsapják) vagy keresnek maguknak egy jobb "terméket".
Szex
Az az elterjedt nézet, hogy a mennyben nem lesz szex. Ez főleg Jézus azon szavaira alapozva terjedt el, miszerint az örökkévalóságban az emberek nem fognak házasodni, olyanok lesznek, mint az angyalok. Ha nem házasodnak, akkor nyilván szex sem lesz.
Nos, örömmel jelenthetem, hogy ez nem igaz, sőt, véleményem szerint a mennyben folyamatosan szex lesz. Sőt a szex legélvezetesebb pillanatainak állandósult állapotában fogunk létezni a mennyben.
Úgy érzem, ez az állításom némi magyarázatra szorul. :)
A szex (ideális esetben) nem egyéb, mint az arra való törekvése két személynek, hogy eggyé váljon. (Ezt próbálja meg visszaadni a szinte már vulgárisba süllyedt, rideg technikai szó, a "közösülni", amit ha jobban megvizsgálunk, azt fejezi ki, hogy közössé válni.) Ez kifejeződik fizikailag; ez a dolog leglátványosabb, legkönnyebben nyomon követhető része. Azonban ideális esetben ez túlmutat a testen, és a két személy lélekben/szellemben is eggyé lesz, érzelmi, akarati, gondolati síkon is egymásba olvadnak. A két személy eggyé válása annyira mély és a sejtekig hatoló, hogy - ha a természet folyása elé nem gördül akadály - a genetika szintjén is megvalósul, és a DNS-ek kombinációjából egy érző-értő szellemi lény jön létre, amit úgy hívunk, hogy embergyerek. Szóval korántsem két test ütemes súrlódásáról van pusztán szó, illetve, ha csak arról, akkor valami nincs rendjén...
Emellett a szex (ideális esetben) nem más, mint a szeretet legteljesebb megnyilvánulási terepe. Mert a szeretet legfontosabb megnyilvánulása (ha nem az egyetlen) az adás. Amikor valakit szeretünk, azt úgy fejezzük ki, hogy adunk neki: időt, törődést, figyelmet, megbecsülést, védelmet, biztonságot, stb. A másik oldalon pedig készek és képesek vagyunk ezt elfogadni. Ha megvalósul ez a kölcsönös adás-elfogadás, akkor létrejön, megnyilvánul, megtörténik a szeretet. A szex - ami, ahogy feljebb írtam sokkal több kell hogy legyen, mint mechanikus testnedvcsere - tulajdonképpen annak az odaadása a másiknak, aminél többet nem vagyunk képesek adni: önmagunk. Ideális esetben átadjuk, kiszolgáltatjuk, a másik rendelkezésére bocsátjuk testünk, lelkünk, szívünk, mindazt, ami, aki mi vagyunk. Emellett pedig elfogadjuk, ahogy a másik személy ugyanezt teszi: átadja nekünk mindazt, ami ő. Ha ez meg tud valósulni, akkor nem csak fizikailag, de lelkünkben is átéljük a mennyet: az önátadás, az önfeladás örömét, ahogy kölcsönösen átadjuk magunkat, hogy a másik teljes valójában feloldódjunk.
Nem tudom, hogy gondoltatok-e már erre így, de a menny pontosan ez lesz. Eggyé válunk Istennel teljes valónkban, és véleményem szerint egymással is. Amellett, hogy személyiségünk megmarad egyedinek, minden fal, ami a bűn miatt Isten és közénk, valamint az emberek közé állt, el fog tűnni. Ez pontos megvalósulása lesz Jézus főpapi imájának, amiben azt kéri az Atyától, hogy ahogy Ő egy Vele, úgy mi is egyek legyünk Istennel és egymással. Ez fog megvalósulni: a szeretet legszentebb és legtisztább megnyilatkozásaként korlátok nélkül fogjuk tudni adni önmagunkat Istennek és egymásnak, és fogjuk tudni fogadni Isten és egymás tökéletes szeretet-kinyilvánítását. Véleményem szerint ez a földit felfoghatatlanul hatalmas mértékben felülmúló extatikus örömérzéssel fog együtt járni. A menny jó lesz. :)
Ez az egész téma annak kapcsán merült fel bennem, hogy azon gondolkodtam, hogy miért nem engedi Isten, hogy akárki akárkivel szexelhessen? Mi a baj ezzel? Persze vannak erre kapásból adható válaszok, de elvi szinten mi a baja ezzel Istennek? Hiszen ha a szex a szeretet legmélyebb és legőszintébb megnyilvánulása lehet, akkor miért nem oszthatjuk meg akárkivel? A válasz pedig az, hogy képtelenek vagyunk rá. A bűneset óta a szex megfertőződött, mert az ember megfertőződött. Széttört minden, amikor az ember függetlenítette magát az Élettől. Széttört az Isten-ember kapcsolat és az ember-ember kapcsolat is. Hatalmi játszmák indultak el, ami a szexre is rányomta bélyegét: "az asszony vágyódik a férfi után, de a férfi uralkodni fog rajta". Az a helyzet, hogy a szex hatalmi játszmák bűnös eszközévé degradálódott, a leuralás, manipuláció, zsarolás egyik leghatékonyabb fegyverévé. A szeretet kölcsönös "adás-fogadás"-ából az önző "megszerzem, ami kell nekem" lett. Bár előfordulhat, hogy azt gondoljuk, hogy igenis képesek lennénk önzetlenül, tisztán szeretni sok embert is szexuálisan, ha őszintén magunkba nézünk, valójában önző indítékok vannak bennünk: a másik megszerzésének, ill. befolyásolásának mámorító élvezetére vágyunk. Ha mindenki mindenkivel szexelhetne, akkor tönkretennénk, kihasználnánk, megbántanánk egymást újra és újra, míg a sebzett szívünk egy idő után már képtelen lenne többé igazán megnyílni és önmagát átadni másnak, képtelen lenne igazán adni és kapni: szeretni.
Ezért találta ki Isten a házasságot, ami nem más, mint egy ígéret a másik személy felé: neked adom magam és te nekem adod magad, és ígéretünk biztos falai között együtt feladjuk önmagunkat, hogy megtaláljuk a mennyet itt a földön.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy szerintem, ha nem történt volna meg a bűneset, akkor elképzelhető, hogy a szex nem került volna „bekorlátozásra”, azaz bárki bárkivel gyakorolhatta volna az eggyé válást. Ezt nem tudom és nem is akarom bizonyítani, és a jelenlegi helyzetünkön és a feltételeken semmit nem változtat, de így gondolom. Hiszen gondoljunk bele: Ádám és Éva annyira ártatlan volt, hogy még azt sem tudták, hogy meztelenek. Akkori állapotukban fel sem tudták volna fogni, hogy mi szükségük lenne arra, hogy testükre bármiféle ruhaneműt ráaggassanak. Úgy gondolom, hogy a szexualitást ugyanilyen természetesen és bűntudat nélkül élhették volna át, ha nem jön a mindent megmérgező függetlenedési törekvés. Tudom, hogy ez botrányosan hat füleinknek, de szerintem pusztán azért, mert a szexualitás megterhelődött a bűn és bűntudat miatt, ami olyannyira áthatotta, és az esetek többségében nem ok nélkül.
(Posztolás előtt elolvastattam a bejegyzést a feleségemmel. Csak annyit mondott: „Nem kapsz vacsorát!” :D)
(De kaptam! :D)
iPad és az ujjaim
Az Apple marketing-gépezetének sikertörténete vagyok, megérte nekik súlyos pénzeket fektetni az iPad promóciójába, merthogy beszereztem egyet, miután hagytam magam meggyőzni, hogy csak így lehet teljes az életem.
Én egy áldozat vagyok, teccikérteni?! :D
Külön köszönet ezért BHKatinak, aki lehetővé tette, hogy sok-sok kilométert megtéve eljusson hozzám az áhított tárgy, és aki nem mellesleg egy nagyon jó könyv magyarra fordítója, úgyhogy azért ennél többet is köszönhetünk neki.
Az iPad elképesztő, de tudom, hogy megosztja az embereket, így inkább nem mondok róla többet, minthogy nekem nagyon bejött. Azonban az elérhető több tízezer iPad alkalmazás közül van néhány, amivel rajzolni is lehet, méghozzá hihetetlenül gyorsan és egyszerűen, ráadásul olyan képeket képes az ember az ujjaival pingálni, hogy már-már azt hiszi (tévesen persze), hogy tehetséges. :)
Szóval szerettem volna megosztani néhány kreálmányomat a nagyérdeművel. Óvatosan a kritikával, mert érzékeny vagyok! :)
(Klikkre a képek megnőnek egy megmagyarázhatatlan csoda folytán.)
Szellemi erőszak
Ahogy az előző bejegyzéseben már írtam, indítok egy új blogot a "spiritual abuse" témában. Itt találjátok: http://szellemieroszak.wordpress.com/
A v.a.l.v.e megy tovább, hiszen ezt tekintem a személyes blogomnak, ahol mindenfélékről írok, a wordpresses blog csak azzal a témával fog foglalkozni, főként angol nyelvű írásokat szándékozom magyar nyelven elérhetővé tenni. Várom észrevételeiteket és természetesen hozzászólásaitokat.
spiritual abuse
Egy régi adósságom jutott eszembe Sytka egyik bejegyzésének kommentjei kapcsán. Van egy téma és egy könyv, ami fordulópontot hozott az életembe, nem túlzok, amikor azt állítom, hogy sok szempontból megmentette az életemet.
7 évvel ezelőtt, megtérésem után 11 és fél évvel jutottam el kereszténységemben arra a pontra, hogy azt írtam a naplómba, hogy nem akarom senkinek hirdetni az evangéliumot (ami a legfőbb feladata volt az akkori ismereteim szerint egy kereszténynek, különben nem minősül gyümölcstermőnek, így Isten előbb-utóbb kivágja), mert úgy érzem, börtönben vagyok, és nem akarok másokat rabokká tenni. A kárhoztatás folyamatos érzése amiatt, hogy nem tudok Isten elvárásainak megfelelni, a rádöbbenés arra, hogy nem én irányítom az életemet, és annak réme, hogy fiatalságomat, életem több mint 11 évét egy olyan rendszerre vesztegettem, ami szépen lassan kiszipolyozott, kihasznált és éppen kihányni készült, megrengette az egész világomat. Mindaz, amit addig felépítettem, repedezni kezdett és darabjai egymás után hullottak a fejemre. Szinte minden, amit addig igazságnak véltem, megrendült, és emberekről, akikben szinte feltétel nélkül bíztam addig, kiderült, hogy félrevezettek... Jó vagy rosszindulatból? Azt hiszem, ezt Istenen kívül senki sem tudja megítélni, még ők sem. Én biztosan nem.
Ekkor találkoztam a "spiritual abuse" fogalmával, témájával. Sajnos nem tudok frappáns fordítást kitalálni az angol kifejezésre, talán legjobban úgy lehetne leírni, hogy a "szellemi tekintéllyel/hatalommal való visszaélés". Megrendeltem és elolvastam a "The Subtle Power of Spiritual Abuse" című könyvet, sőt még az íróval is felvettem a kapcsolatot. Megdöbbentem, hogy milyen pontosan leírta ez a könyv azt, amin keresztül megyek. Megdöbbentett, összezavart és feldühített, de egyben fel is szabadított, és friss levegőt hozott az életembe. Nem bennem van a hiba, és ami még fontosabb: nem Istenben! Ugyanis a hitem forgott kockán, Isten személyére és természetére vetődött árnyék, és hatalmas megnyugvást jelentett annak a felismerése, hogy nem Benne van a hiba, hanem abban a rendszerben, ami Őt torzan képviselte. Ő jó, csak szolgái követnek el sokszor végzetes hibákat, néha a legnagyobb jószándékkal.
Ettől persze még életem romokban hevert, összedőlt teljes teológia rendszerem. Elvesztettem minden barátomat, hiszen csak a rendszerben voltak barátaim, s mivel ők ott maradtak, én kívülállóvá, lázadóvá, megbélyegezetté és kerülendővé váltam. Feleségemen, és szűk családi körömön kívül senki nem maradt. Senki.
Igazából ekkor kezdődött az én valódi szellemi felnövésem, hiszen addig mesterségesen gyermeki állapotban voltam tartva.
Azóta már sokkal jobb, bár még most is meglep, hogy ezeknek a dolgoknak a felidézése mennyire eleven érzéseket vált ki belőlem ennyi év távlatából is.
Amikor elolvastam a könyvet, tudtam, hogy erre másnak is szüksége lenne Magyarországon, mert esetem sajnos nem egyedi. Nagyon nem az. Megfordult a fejemben, hogy le kellene fordítani a könyvet, de ezidáig nem vettem a fáradságot, hogy nekiálljak. Most sem vagyok biztos benne, hogy ezt nekem kellene megtennem, de tartozom azoknak, akik ugyanazon mennek át mint amin én átmentem, hogy legyenek magyarul is elérhető információk, cikkek a témában. Eredetileg egy sorozatot szándékoztam indítani, de most már úgy érzem egy külön blogot kell indítanom. Ide szándékozom majd szépen lassan cikkeket feltenni, információt szolgáltatni azoknak, akiket megrágott és kiköpött a rendszer.
Jelenleg egy frappáns címet keresek a blognak. Ötlet?
Arra jutottam...
... hogy nem az az igazán erős hitű és érett ember, aki mindent megkap, amit kér, hanem az, aki egyre inkább azt kéri, amit Isten adni akar.
Máshogy fogalmazva: ha azt akarod, hogy Isten minden kérésedet megadja, ismerd meg Őt egyre jobban, és olyat kérj Tőle, amit adni akar.
Valójában ezt jelenti "Jézus nevében" imádkozni. Azt kérni, amit Ő kérne az Atyától, ami tökéletes összhangban van Jézus személyével és ezáltal Isten akaratával.
Azon gondolkodtam...
...hogy, ha az emberi nyelvekből kitörölnénk a származásra utaló szavakat, abból sokkal több előnyünk származna, mint hátrányunk. Nem lehetne azt mondani, hogy magyar, zsidó, cigány, szlovák, román, stb... sem negatív, sem pozitív felhanggal.
Egyszerűen csak azt mondanánk egymásra, hogy "ember". Esetleg csak a nevünkön szólítanánk egymást. Az sem lenne rossz.
Olvasom és jó
- Berciblog
- Hitvédelmi Blog
- El Mondo
- Endi oldala
- Sfi blogja
- Infaustus 2.0
- Kumokiri vulkánkitörései
- Sytka megmondja
- Gabi's Narnia
- RealityCheck
- Norbs reggelije
- Szelid Olajfa
- Zsotza blogja
Szellemi erőszak
Linkek
Utolsó kommentek
- re : valve, Zsotza: Köszönöm az Infót! Felteszem az új címet az ajánlóba. Sok... »
- Jehova legkisebb tanúja, Fogarasi Benjámin: A Paradicsom igazából létezni fog és ha valaki ott akar... »
- a szeretet győz?, balazs: Jöhetnek a Rob Bell könyvek! »
- Jehova legkisebb tanúja, ÉVI: Feri neked teljesen igazad van, ugyanis én is Jehova Isten... »
- Jehova legkisebb tanúja, MAMO1: Annyi eszetek van mint egy nagy 0-la »
Legtöbb komment
- Jehova legkisebb tanúja (203)
- Addig üsd a vasat... (80)
- Mondjam vagy mutassam? Avagy a Kép és ami mögötte van... (68)
- Nem én vagyok a Krisztus (60)
- Ez nagyon nem oké!! (58)
A legjobbak
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2011. november
- 2011. szeptember
- 2011. március
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. június
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. január
- 2009. december
- Az összes »
Keresés
